Sajtóközlemény
Alfa: A magyar lakosság harmada nem rendelkezik semmilyen megtakarítással

az Alfa Biztosító sajtóközleményét olvashatjátok, melynek témája: A magyar lakosság harmada nem rendelkezik semmilyen megtakarítással.

Egyre tudatosabbak a magyarok, pénzügyi értelemben is – derül ki az Alfa Biztosító kutatásából. Tízből hét ember szerint a biztosítások segítik az ember felkészültségét, tízből nyolcan pedig azt gondolják: mindenki maga tehet a biztonsága érdekében és ennek jegyében tudatosan követik bevételeiket és kiadásaikat is. A magyarok felkészültségét is vizsgáló kutatás adatai szerint változik az a trend, hogy bár fontosnak tartják a biztonságot, hagyományosan mégis keveset tesznek azért, hogy felkészüljenek váratlan kihívásokra.

 

A kutatási eredményekből világosan látszik, hogy a válaszadók előtt álló legfontosabb kihívások ma döntően anyagiak. Mindössze a lakosság egyharmada érzi magát felkészültnek a vagyoni helyzete romlására.

Erősen tartunk az árak emelkedésétől

A válaszadók a rendszeres megtakarításokat és a különböző biztosításokat nevezték meg a felkészülés eszközeiként, ám saját bevallásuk szerint mindkét téren jelentősek a lemaradásaik. A kutatás adatai szerint a megkérdezettek harmada nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, további 43% pedig legfeljebb egy évre elegendő tartalékkal számolhat nem várt események esetén.

Az emberi életben a biztonság alapvető szerepet játszik: jogos igény, hogy megvédjük saját magunk és családtagjaink vagyontárgyait, életét, testi épségét, egészségét és otthonát. Ebből indult ki az Alfa Biztosító, amikor felkérte az Ipsost, hogy mérje fel, mennyire érzik a magyarok magukat felkészültnek a különböző élethelyzetekre.

A vagyoni helyzet romlása mellett a jövő bizonytalansága az a terület, amitől leginkább tartanak a magyarok. 10-ből 9 válaszadóra igaz, hogy erősen tart az árak emelkedésétől és az inflációtól, 45% pedig úgy nyilatkozott, hogy szorong a világban tapasztalható gyors változások miatt. Az infláció (93%), a család biztonsága (73%) és a munkahely elvesztése miatt (55%) az Y-generáció tagjai (1984-1994 között születettek) aggódnak a legjobban.

A válaszokból az is kiderült, hogy miközben az állandóság és a kiszámíthatóság tradicionálisan fontos érték a kultúránkban, a felkészültség is azzá lépett elő, a világban látható gyors változások miatt. A felkészültséget érintő kutatást is ennek jegyében készítették el: a magyar piac vezető biztosítója számára hagyomány, hogy a lakosság körében végzett társadalmilag is hasznos kutatásokat végez.

Megtakarítani vs. külföldre költözni?

A válaszadók több mint fele csökkenő biztonságérzetről számolt be az egy évvel korábban tapasztaltakhoz képest. 58% szerint leginkább a rendszeres megtakarítással készülhetünk fel a váratlan helyzetekre, míg 32% külföldre költözésben látja megoldást. Ma mindössze a megkérdezettek kicsit több, mint egyharmada (36%) érzi magát biztonságban a világban.

83% egyetért azzal az állítással, hogy aki jelentős megtakarítással rendelkezik, felkészültebbnek érezheti magát a váratlan helyzetekre, mint azok, akiknek nincs tartalékjuk. A Baby-boom (1940-1959 között születettek) generációban legmagasabb az aránya azoknak, akik így gondolkodnak, 89% ért egyet a megállapítással. A Z-generáción belül pedig (1995-2009 születettek) ez az arány a legalacsonyabb, 76%.  A pénzügyi döntéseknél a lakosság 57%-át befolyásolja a váratlan helyzetektől való félelem. Többféle megtakarítási formával csak 38%-uk rendelkezik.

Egyre tudatosabb a magyar lakosság – pénzügyi értelemben is

10-ből 8 válaszadó szerint a saját felkészültségéért az életben mindenki maga tehet a legtöbbet. 70% úgy gondolja: a biztosítások segítenek abban, hogy legalább az életünk bizonyos területeit biztonságban tudjunk. A válaszok magas arányú pénzügyi tudatosságról árulkodnak: a lakosság 82%-a tudatosan figyelemmel kíséri a bevételeit és kiadásait, annak érdekében, hogy a pénzügyeit előre tudja tervezni.

A Z generáció ötödének nincs biztosítása

A lakosság több biztosítási formáról is magas arányban gondolja úgy: szükségesek ahhoz, hogy felkészülteknek érezhessük magunkat. Ezért az Ipsosnak adott válaszok alapján sokan terveznek valamilyen biztosítást kötni. A legmagasabb arányban (63%) lakásbiztosítással rendelkeznek honfitársaink, ezt követi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (57%). Élet- és balesetbiztosítást csupán a válaszadók alig harmada kötött, egészség-, beteg- és nyugdíjbiztosítást pedig még ennél is kevesebben (16-17%). Elsősorban a Z-generáció tagjaira jellemző, hogy nem rendelkeznek semmilyen biztosítással (közöttük 23% a nem biztosítottak aránya). Nyugdíjbiztosítással (25%) és balesetbiztosítással (36%) az X-generáció (1963-1983 között születettek) tagjai rendelkeznek a legnagyobb arányban.

Akik nincsenek biztosítva, azok az okok között első helyen a pénzt jelölik meg (32%). Így főleg a jelenleginél magasabb jövedelem esetén döntenének úgy, hogy biztosítást kötnének (43%). Azok közül, akik jelenleg nem rendelkeznek megtakarítással, 51% tervez a jövőben félretenni.

Valamennyi generáció számára a megélhetési költségek jelentik a legfontosabb pénzügyi kiadásokat, az idősebb Baby-boom generáció tagjai körében a második helyen az egészségügyi kiadások állnak. A fiatalabbak esetén viszont a lakástulajdonlással kapcsolatos ráfordítások, valamint a nyaralás és szórakozás magasabb prioritással bírnak.

„A legtöbben úgy szeretnének élni, hogy magabiztosan nézzenek szembe a jövő kihívásaival. A kutatás adatai alapján a váratlan helyzetekre való felkészültség egyre nagyobb értékké lép elő, amelyet a magyar lakosság a biztonsághoz hasonlóan nagyra értékel. Az Alfa Biztosító küldetése, hogy minél több embernek mutassa meg, hogyan tud felkészülni az élet váratlan kihívásaira. A magyarországi piacon, szakértelmünknek köszönhetően folyamatosan megújuló termékeinkkel mindig is reagáltunk az újonnan felmerülő igényekre”

Zatykó Péter
az Alfa Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette, az Alfa Biztosító továbbra is elkötelezett abban, hogy segítse ügyfeleit a biztosítások és megtakarítások terén annak érdekében, hogy bármilyen váratlan helyzetben is képesek legyenek megvédeni vagyontárgyaikat, vagy akár a jövőjüket.

A felkészültség fontosságára az idei, viharokban és időjárási szélsőségekben bővelkedő nyár is ráirányította a figyelmet. A lakás- és vagyonbiztosítások terén szezonnak számító periódus elképesztő számokat produkált idén: 2023 első nyolc hónapjában a meteorológiai károkra kifizetett összeg 45 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A kutatásról:

*A lakossági mérés országos, nem kor, régió és településtípus szerinti reprezentatív mintán alapult. 1003 embert kérdeztek meg az Ipsos Piackutató Zrt. szervezésében online 2023. augusztus 17- 25. napjai között

 

Ahogy arról már te is értesültél, 2023. augusztus 1-jén Aegonból Alfává váltunk.

A változások azonban legfontosabb alapértékeinkben nem ingatnak meg minket. Ezentúl is veletek közösen kívánjuk ügyfeleinket segíteni a váratlan helyzetekre való felkészülésben, céljaik elérésében a biztosítási piac meghatározó, több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, stabil szolgáltatójaként.

Szeretnénk megosztani veled felsővezetőink gondolatait a névváltásról, az ezzel járó változásokról és általában a változó világ kihívásairól és lehetőségeiről.

Szeretettel várunk online eseményünkön, ahol 

Lehel Gábor
a VIG Igazgatóságának tagja
Zatykó Péter
Alfa Vienna Insurance Group Biztosító elnök-vezérigazgatója
Kovács Zsolt
Alfa Vienna Insurance Group Biztosító alkuszi és banki értékesítéséért felelős vezérigazgató-helyettes
Szombat Tamás
Alfa Vienna Insurance Group Biztosító ügyfélkiszolgálási és termékfejlesztési vezérigazgató-helyettes

meglátásairól és tapasztalatiról értesülhetsz elsőkézből, kaphatsz betekintést biztosító társaságunk életébe.

A beszélgetést követően a program zárásaként őszi Partner Programunkat ismertetjük,

 ahol többek között fény derül arra is, hogy miért lett ennek az online eseménynek Alfa Cinema az elnevezése. 

[stm_zoom_webinar post_id="{post_id}"]

 Időpont:

2023. szeptember 11. 10:00 – 11:00

Helyszín:

Zoom – online

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi gombra kattintva tudsz megtenni. A regisztráció sikerességéről a megadott e-mail címedre visszaigazolást küldünk, amiben megtalálod a programra bejelentkezést biztosító linket, ezért kérjük őrizd azt meg, mentsd el naptáradba.

Kérem, a meghívót add tovább munkatársaidnak is!

Minden érdeklődő partnerünket sok szeretettel várunk szeptember 11-én!

Addig is nézzétek meg, hogyan alakult át a székházunk!

Rated 5 out of 5

Tájékoztatunk, hogy 2023. szeptember 8-án (pénteken) minden telefonos ügyfélszolgálatunk, beleértve alkuszi és corporate call centerünk rövidített nyitvatartási időben 8:00-12:00 óra között lesz elérhető.

Kérjük, tájékoztasd munkatársaidat! Köszönjük a megértést.

Kalkulátorok, újdonságokkal...

Mivel korábban kértétek, hogy az értékesítésben nagy segítség lenne egy Vitál Max kalkulátor, ezért elkészítettünk belőle egy új verziót, amely az aktuális kiegészítő biztosítási termékeket is számolja, továbbá valamennyi gyermek kiegészítő díja is számolható vele.

A Vitál Max kalkulátor mellett az eddig külön-külön díjszámító excelekben lévő  élet- és nyugdíj termékeket (Relax, Jövőtervező, Jövőkép és külön a Jádé) pedig összevontuk egy-egy kalkulátorba.

  • Minden díjszámító fájl jelszóvédett.
  • A megnyitáshoz nem kell jelszó, de csak azt látja a felhasználó, amit látnia szükséges.
  • A díjszámítók kitöltése értelemszerű.

További fontos információ, hogy a díjszámítók használatához az Excelben a makrók használatát engedélyezni kell a fájlok megnyitását követően.

Az egyes termékek közötti váltásnál kb. 30 másodpercet kell várni, amíg betölt az adott termék és utána lehet számolni.

Melyik termék díját számolja a kalkulátor?

A Casco bonus akcio az új szerzések elősegítését szolgálja, ezért alapvetően új Alfa Útitárs casco
szerződés kötésénél alkalmazható! Kizárólag annak a kgfb szerződésnek a bonus osztályba sorolása
érvényesíthető az Alfa Útitárs casco ajánlaton/ szerződésen, amelyet ugyanarra a gépjárműre az
Alfa Biztosítónál vagy másik biztosítónál kötöttek.
Az akció értelmében a gépjármű kgfb bonus osztályba sorolásával B07-es fokozatig egyező, afölött (tehát B08,
B09, B10 esetében) C07 casco bonus osztályba sorolás érvényesíthető az Alfa Útitárs cascon abban az esetben, ha
a szerződő nem rendelkezik bonusra jogosító casco előzménnyel, vagy rendelkezik ugyan, de az aszerint érvényesíthető
bónusz fokozat alacsonyabb, mint a kgfb szerinti.

WELCOME tájékoztató:partner rendszer hozzáférések első lépések információk

Üdvözlünk az Alkuszi és Banki Igazgatósági partnereink között az Alfa Biztosítónál! 

Örömmel értesítünk, hogy aktiváltuk az Alfa Biztosító alkalmazásaihoz szükséges hozzáférésedet.

A belépéshez szükséges felhasználóneved minden rendszer esetében a dolgozói kódod (nullákkal előjegyezve). pl. 0000999999 

Első jelszavadat az alábbiak szerint tudod elkészíteni:

 
Jelszavadat az első bejelentkezés után a Alfa Partner Potál Névjegy alatt  Jelszóváltoztatás menüpontban változtathatod meg, mely később rendszeres időközönként (60 nap) le fog járni.
 
  • Corporate Portal – a vállalati vagyon-, és felelősségbiztosításokhoz tartozó felületünk, első belépés előtt regisztrációra van szükség, amihez a linket egy következő e-mailben küldjük meg részedre. https://vagyonportal.alfa.hu/
 
 
  • Assistravel – az utasbiztosítási felületünkhöz, amennyiben részedre igényelve lett hozzáférés, az alábbi linken keresztül tudsz bejelentkezni https://www.assistravel.hu
 

 

Kérjük, látogass el weblapunkra
  Főoldal – Alfa Biztosító_ Alkuszi és Banki Igazgatóság
amely a fenti linkek mellett sok hasznos információt tartalmaz termékeinkről, működésünkről és elérhetőségeinkről.  

Értékesítés  technikai és IT probléma esetén használhatod bejelentő felületünket. 
AlkuszIT hibabejelentő – Alfa Biztosító | Alkuszi és Banki Igazgatóság

További szakmai, folyamati kérdések miatt keresd kapcsolattartó kollégánkat. 
 A lenti oldal mögötti keresőben Kapcsolatok – Alfa Biztosító_ Alkuszi és Banki Igazgatóság

Technikai kérdés esetén hívd Service Centerünket a 
+36 1 270 7674 telefonszámon!
A  weboldalon található keresőbe az alábbi elérhetőségeket, információkat találod:
  • Kockázati, területi szakértők irányítószám szerint
  • Alkuszi és Banki Igazgatóság munkatársait név alapján
  • Termékekhez/folyamatokhoz  hasznos email címeket és infokat. 

Megérkeztünk!

Kedves Látogatónk!  Kedves Partnerünk!

Sok szeretettel köszöntünk az Alfa Vienna Insurance Group Zrt. Alkuszi és Banki Igazgatóságának honlapján. Célunk továbbra is, hogy könnyen elérhető, hasznos és egyszerűen kereshető tartalmakat, információkat adjunk számodra, melyek segítségével még sikeresebben tudsz Alfa biztosításokat közvetíteni.

Köszönjük, hogy benéztél hozzánk, továbbra is tarts velünk! Mi itt vagyunk . 🙂

Amennyiben időd engedi, akkor örömmel fogadjuk, ha véleményedet, javaslataidat megosztod velünk. 

Postaládánk címe: alkusziigazgatosag@alfa.hu.

Kellemes és hasznos nálunk töltött időt kívánunk!

Üdvözlettel, az Alkuszi és Banki Igazgatóság csapata

"Az ALFA Alkuszi Csapata Veled & Érted Van! Együtt Értéket Teremtünk!"
Kardos László
alkuszi és banki igazgató

Büszkén mondhatom, hogy ez a Csapat 25 év Veletek közös sikereinek tapasztalatával, megújulva, egy irányba tekintve igyekszünk nap, mint nap úgy cselekedni, hogy közös ügyfeleink a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokban részesülhessenek minden téren.

"Küldetésünk ügyfeleink és partnereink minél magasabb szintű kiszolgálása."
Barasits Barbara
back office vezető
"A megbízhatóság alapérték kiemelten fontos egy bizalomra épülő szolgáltatás esetében. Jó helyen vagyunk.
Termékeink továbbra is a már megszokott biztonságot nyújtják közös ügyfeleinknek, szakértő munkátokra változatlanul számítunk."
Szántó Éva
terméktámogatási operációs vezető
"Amikor az alkuszi weboldalt létrehoztuk, csak bízni tudtunk a létjogosultságában. Közel 4000+ állandó oldal látogatónk bebizonyította... IGEN, szükség van erre az oldalra.. Köszönjük, hogy látogatjátok, olvassátok, keresitek az információkat!"
Rutkai Norbert
alkuszi és banki üzletfejlesztési vezető

Alkuszi weboldalunk már több mint egy évtizede segíti, támogatja értékesítői munkátokat. Megjelenésekor egyedülálló volt, talán egy kicsit még most is az, a „ritka holló”.

Megalkotásakor – valamint mostani megújításakor – az alábbiak voltak előttünk:

  • egyszerű, átlátható struktúrát adni,
  • a tartalom nyíltan elérhető legyen,
  • transzparensen tudjunk felétek, a szakma felé információt szolgáltatni,
  • betekintést adni életünkbe, közös munkánkba.
  • most már mobilra is optimalizálva

Reméljük, ezt is egy olyan  eszközként kezelitek, ami segíti napi munkátokat, a hét minden napján.

"Mi hiszünk az élő szóban, a beszélgetés erejében és abban, hogy az ügyfelek sikeres kiszolgálásához a bizalom és a tudás egyaránt nélkülözhetetlen. Tarts velünk, érted vagyunk!"
Drubina Zsolt
alkuszi értékesítés - támogatási vezető

Amennyiben a személyesség hatékonyságában és eredményességében hiszel, akkor jó helyen jársz.

Mostantól Alfaként nyújtunk számodra értékesítés-támogatást ahhoz, hogy személyes céljaidat el tudd érni.

Fordulj hozzánk bizalommal és mindenben segítünk, ami egyedül nehezebben megy.

Köszönjük, hogy továbbra is velünk vagytok!

A brandváltási hajrában mi bárhova nézünk, már mindenhol az Alfa „A” jelét látjuk. Lehet az egy híd, amely összekötő kapocs két városrész között, egy háztető, amely védelmező pajzsot nyújt egy család számára vagy a naplementében alászálló, „A”-t formáló madárraj.

Te miben látod az „A”t? Járj nyitott szemmel, fotózz és vegyél részt pályázatunkon!

Érdemes fotót küldeni, mert a pályázók között 10 darab ALFA ajándékcsomagot sorsolunk ki.

A fotókat 2023. augusztus 18-ig (péntek) várjuk az alkusziigazgatosag@alfa.hu e-mail címekre.

Szép nyarat, csodás „A” fotókat kívánunk!

Üdvözlettel,
ALFA PR és ABI